A Bölcsész Napok nemcsak a szórakozásról és a buliról szól, hanem a tájékozódásról és a társadalmi felelősségvállalásról is! A Civil sétányon a külsős kitelepüléseknél olyan nonprofit szervezetekkel, ifjúsági és kulturális partnerekkel, valamint civil kezdeményezésekkel találkozhattok, amelyek fontos társadalmi ügyekkel, önkéntes lehetőségekkel és értékes szakmai programokkal várnak titeket.
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál 2006 óta azért dolgozunk, hogy javítsuk látássérült embertársaink életminőségét vakvezető kutyák kiképzésével és átadásával.
Az ELTE BTK Esélyegyenlőségi Bizottsága a 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. „A” épület földszint 46-os szám alatt található Esélyszobában fogadja a speciális igényű hallgatókat.
A Magyar Színház Budapest egyik meghatározó játszóhelye: musicalek, családi előadások, klasszikus és kortárs darabok minden korosztálynak.
A Tanítsunk Magyarországért programot az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik.
A Pesti Bölcsész Újság az ELTE BTK online kari lapja. Nálunk a szépirodalmi szövegektől az ajánlókon és beszámolókon át egészen a tudományos írásokig minden műfaj megtalálja a helyét.
Támogatásoddal stabil alapokat építünk, ahol minden apró hozzájárulás hosszú távú társadalmi változást indít el.
A 2006-ban alapított ELTE Konfuciusz Intézet Magyarország legrégebbi kínai kulturális intézete, amelynek elsődleges feladata az, hogy a kínai nyelvet és kultúrát megismertesse és népszerűsítse hazánkban.
Elsősorban az ELTE speciális szükségletű hallgatóinak nyújtunk támogató szolgáltatást az egyetemi, kollégiumi élettel kapcsolatos nehézségek leküzdésére.
Mi a FÉK? Kapcsolat- és jellemépítő, felnőtt életre felkészítő program. Prevenciós órák, pedagógusok támogatása.
A Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ tudományos, tudományos-ismeretterjesztő és tudományszervező tevékenységei mellett az egyetemi oktatásban is részt vesz.
A Hallgató Magazin szerkesztősége egy nonprofit diákszervezet, amely az újságírás és a média több specifikus szakterületén nyújt szakmai fejlődési, illetve számos egyetemről érkező csapatának köszönhetően sokszínű közösségi kapcsolatépítési lehetőséget az érdeklődő egyetemisták számára.
Tanszékünk Magyarország legnagyobb és a munkaerőpiacon legkeresettebb holland filológiai, nyelv- és irodalomtudományi valamint kultúrtörténeti tanszéke. Egyetemünkön a holland nyelv oktatása és tudományos igényű kutatása több mint 50 éves múltra tekint vissza.
Hiszünk abban, hogy minden állat megérdemel egy esélyt, függetlenül attól, honnan érkezett vagy milyen állapotban került hozzánk. Munkánk során nemcsak életeket mentünk, hanem reményt is adunk – az állatoknak és azoknak az embereknek is, akik hisznek az összefogás erejében.
A szerkesztőség tagjai ott pörögnek a Trefort-kertben: interjúkkal, fotóbeszámolókkal, színpadi kritikákkal és exkluzív háttértartalmakkal hozzák el az ELTE híreit, hogy semmiről se maradj le!
A Holdkő Kulturális Alapítvány 2014-ben alakult. Legfőbb tevékenységünk az élményalapú, kreatív tudásátadás, főként fiatalok és fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára.
Az Elte Misszió egy lendületes, heterogén közösség. Több karról, más-más felekezeti háttérből, vagy éppen mindenféle háttér nélkül találkozunk megvitatni az Istenkapcsolatunkat és olyan témákat, amelyek éppen foglalkoztatnak bennünket.
A Magyar Nemzeti Múzeum feladata, hogy tudományos módszerekkel gyűjtse, megőrizze és bemutassa a Kárpát-medence egykori lakóinak múltját, továbbá a magyar nemzet történetére vonatkozó emlékeket egészen napjainkig.
Tanszékünket 1873-ban, az indoeurópai nyelvtörténet kutatására hozták létre, hazánkban jelenleg is egyedüliként várja mindazon érdeklődőket, akik mély ismereteket kívánnak szerezni az indiai irodalom, történelem és művészetek területén.
A FreeSZFE Egyesület a kortárs magyar kulturális és oktatási szféra egyik legmeghatározóbb, alulról szerveződő független kezdeményezése. A szervezet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2020-as modellváltása, valamint az azt követő hallgatói és oktatói tiltakozáshullám (az egyetemblokád és a „FreeSZFE” mozgalom) közvetlen folytatásaként jött létre.
Hosszútávú működésünk egyik titka, hogy jó cégekkel dolgozunk együtt. Te is szeretnél közéjük tartozni? Írj nekünk a gazdasagi@btkhok.elte.hu címre!